Következő élet...

Bölcs ember sosem búsul se élőkért, se holtakért. Mert nem volt, hogy ne léteztünk volna és nem lesz, hogy ne létezzünk valamennyien. (Bhagavad-Gita)

Barát vagy ellenségcentrikusság

2008.12.12. 11:32 :: akinom

"Különösen - bár nem kizárólagosan - fiatal emberek hajlamosak arra, hogy a barátjukat helyezzék életük középpontjába. Számukra szinte mindennél fontosabbá válik, hogy a hozzájuk hasonlók elfogadják és befogadják őket. A torz és mindig változó társadalmi tükör lesz életük négy fenntartó tényezőjének a forrása. Ennek révén függővé vállnak változó hangulataiktól, érzésektől, hozzáállásuktól és mások viselkedésétől.

A barátközpontúság egyik fajtája, ha valaki kizárólag egy emberre összpontosít. Ebben az esetben a kapcsolat bizonyos tekintetben a házassághoz válik hasonlatossá. A barátközpontúság azt is eredményezheti, hogy az illető függővé válik egy másik embertől, elvezethet az egyre súlyosbodó szükséglet-konfliktus spirálhoz, és az abból származó negatív kölcsönhatásokhoz.

De mi történik akkor, ha ellenségünket tesszük meg az életünk középpontjává? A többségben ez a lehetőség fel sem merül, és valószínűleg senki nem tenne ilyet tudatosan. Ennek ellenére az ellenségcentrikusság, meglehetősen általános jelenség, különösen akkor, ha valódi nézeteltérés támad két ember között, akik gyakran érintkeznek egymással. Ha valaki úgy találja, hogy egy számára érzelmileg vagy társadalmilag fontos személy igazságtalanul bánt vele, könnyen megszállottjává válhat ennek az érzésnek, és az élete középpontjává teheti az illetőt. Ilyenkor ahelyett, hogy proaktív módon irányítaná a saját életét, az ellenségcentrikus ember negatív függésbe kerül vélt ellenségének viselkedésétől és hozzáállásától.
                                                             
Az egyik barátommal történt, aki egyetemen tanított, hogy igen rossz viszonyba került a tanszékükön dolgozó egyik tisztviselővel. Egyre többet és többet foglalkoztatta az illető, mígnem a végén valósággal a rögeszméjévé vált. Nem tudta a gondolatait elterelni róla, végül már szinte mindig vele foglalkozott. Annyira elhatalmasodott rajta ez a rögeszme, hogy már a családjával sem tudott kijönni, és gondjai támadtak az egyházközösségében  és a munkahelyén is. Végül úgy döntött, hogy elhagyja az egyetemet, és máshová megy tanítani.
— Ha ez az ember nem lenne itt — kérdeztem tőle —, akkor is el akarnál menni az egyetemről?
— Szó sincs róla — válaszolta. — De amíg itt van, alig bírom ezt a munkahelyet elviselni. El kell mennem innen.
— Jó, de miért pont egy tisztviselőt állítottál az életed középpontjába? — kérdeztem.

Ez a kérdés valósággal sokkolta. Tagadta, hogy erről lenne szó. Én azonban elmagyaráztam neki, hogy ő valójában azt engedi meg, hogy egy ember gyengeségei eltorzítsák az egész életének a térképét, aláássák az életbe vetett hitét, és szétzilálják kapcsolatait a szeretteivel. Végül beismerte, hogy az illető tényleg ekkora hatást gyakorol az életére, azt azonban nem volt hajlandó bevallani, hogy ez a saját döntésének az eredménye. Az egész áldatlan helyzetért a hivatalnokot hibáztatta. Ő nem tartotta magát felelősnek a történtekért.
Ahogy tovább beszélgettünk, apránként kezdte beismerni, hogy tényleg ő a felelős, de nem viselkedett felelős módon, tehát valójában felelőtlen volt.

Számos elvált ember esik bele ugyanebbe a csapdába. Még a válás után is tele vannak keserűséggel, haraggal és önigazolási vággyal a volt házastársukkal kapcsolatban. Negatív értelemben pszichológiailag házasok maradnak. Szükségük van a másik gyengeségére ahhoz, hogy igazolhassák saját vádaskodásukat.

Sokan az egész életüket úgy élik le, hogy titkon vagy nyíltan mindenért a szüleiket vádolják. Őket okolják a múltbeli sérelmekért, azért, hogy elhanyagolták őket, vagy másokkal kivételeztek. Felnőtt életüket a gyűlöletre alapozzák, azt a reaktív és önigazoló forgatókönyvet élik meg, amely ezeket az érzéseket kíséri.

A barát- vagy ellenségcentrikus emberből hiányzik a belső állandóság. Önértékelése ingatag, mások érzelmi állapotától vagy viselkedésétől függ. Iránymutatása abból táplálkozik, hogy mások miként reagálnak, bölcsességét pedig a társadalmi szemüveg lencséje vagy az ellenségközpontú üldözési mánia korlátozza. Aki ilyen, annak nincs hatalma. Puszta báb más emberek kezében."  (Ezt olvasd el mégegyszer!)

Az idézet Stephen R. Covey, A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása c. könyvéből való.

Szólj hozzá!

Címkék: siker felelősség hatalom tudatosság

A bejegyzés trackback címe:

https://kovetkezoelet.blog.hu/api/trackback/id/tr12818721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása